Kiültem a napra egy tollal és egy füzettel. Különös szándék vezérel ebben az írásban. Nagyon nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, gondolatokat amik mostanában fogva tartják az elmém.

Ülök a lépcsőn egy épület előtt, ruhámat már átmelegítette a nap, arcomat kellemes szellő simogatja. Írásomból fel-fel nézek nem messze tőlem bokorrá vadult barackfa hullajtja sárga leveleit. Körülöttem és bennem nagy nyugalom honol csak a fejemben cikáznak a gondolatok. Hogyan fogalmazzam meg, írjam le a megfoghatatlant a leírhatatlant? A következő mondat ne tévesszen meg senkit itt nem hittérítés folyik! Amiről beszélni akarok az az, hogyan látom én istent.

A közeli főút zaja alkalmat ad arra, hogy megint másról beszéljek. Alibit ad, hogy eltérhetek a tárgytól.

Nem szeretem azt a szót, hogy isten! Napjainkba már nem azt jelenti amire hivatott és a ráaggatott címéktől inkább már egy mesefigurára hasonlít! A vallások mint hatalmi eszközök úgy személyesítették meg istent mint akit félni kell, aki előtt hajbókolni kell! Ezek nevetséges ember által kitalál és értelmezett csak személyre akasztható jelzők!

Vallás ítél meg vallást, hit-hitet Különbséget szabnak a vallások ember és ember között! A probléma nem abból adódik, hogy az egyik ember ebben hisz a másik abban, a körlevél sem azért zavar mert jön! A körlevél akkor zavar mikor a végére oda van írva, hogy ha nem küldöm tovább... és sorolja az átkokat, csapásokat. Ezek csak emberi gyarlóságok.

Istent úgy lehet kicsit jobban "meglátni" Ha előtte kihámozzuk a ráaggatott sémákból, nem személyként tekintünk rá. Elfelejtjük a következőket: keresztény, zsidó, Jehova és stb. és még azt a szót is hogy isten! Joggal merül fel a kérdés, akkor mi marad? A válasz egyszerű: érzések maradnak!

 Becsukott szemmel a napba nézek. Elcsendesedek és egyszerre érzek, hallok mindent a környezetemben. Nagyot sóhajtok érzem a levegő friss őszi illatát és tudom, hogy élek! A kis füzetemben a sor elejére ákombákomot firkáltam, keresem a szavakat.

 Van egy "érzés, egy tudat" az ember szívében, mint mikor a szerelmedre, szeretett szüleidre vagy gyermekedre gondolsz erősen és közben felidézed mennyire nagyon szereted.

Szóval van ez a vibrálás bent a mellkasodban. Nem bírál, nem ítél és tudom nem is lenne baj soha, ha mindig meghallgatnánk és nem nyomnánk el. Ha hagynánk, hogy ez a belső érzés irányítsa cselekedeteinket. Ha még nem érezted ezt sajnállak érte. Ezt az érzést nem lehet kierőszakolni, hamis képmutatással kiérdemelni, megidézni! De a balga ember tudja gyűlölni és saját hibáiért okolni.

Az ember évezredek óta keresi istent! Keresi mert mellkasába dobog a szíve és van egy megfoghatatlan érzés, ott bent. Még is keresi máshol, másban kívül és hegyek tetején.

 Megint a zőld fű közzé keveredett sárga avart nézem.

Szerző: Titokmester  2010.10.30. 16:29 Szólj hozzá!

Címkék: vallás isten zsidó keresztény titok jehova

A bejegyzés trackback címe:

https://titokmester.blog.hu/api/trackback/id/tr62409991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása